Nyomot hagyok - Tanár leszek

2018.dec.10.
Írta: Nyomot hagyok Szólj hozzá!

Kreativitás és irodalom

A diákoknak adhatunk olyan kreatív feladatokat, amelyek megdolgoztatják a fantáziájukat, amihez nem árt egy kis háttérismeret és nem is vesz el olyan sokat szabadidejükből. Elkészítettem egy plakátot a canva.com segítségével. Meghívó Capuleték báljára. Több okból is hasznos lehet egy meghívó, egy plakát elkészítése. Egyrészt mindenki figyelemfelkeltő, esztétikus összeállítást akar készíteni, másrészt ez egy jó alkalom arra, hogy átbeszéljük ezek részeit. Feltehetném a kérdést az általam elkészített meghívóval kapcsolatban, hogy találnak-e rajta hibát. Ha ők kapnák ezt a meghívót, vajon tudnák-e pontosan, hogy hová kell menni és mikor.

Mindenkinek ajánlom, hogy adjon olyan játékos feladatokat, amelyek során a gyerekeknek használniuk kell a fantáziájukat és az irodalmi ismereteiket, főleg, hogyha ezzel még hétköznapi praktikus dolgokat is megtanulhatnak. Szerintem sokszínű lesz a végeredmény és sokáig emlékezni fognak tanulóink a feldolgozott témára.

Telefonos alkalmazások és a tanulás

Naponta több száz ingyenes alkalmazás jön létre, amihez ingyenesen hozzá tudunk férni a telefonunkon keresztül. Ezek között találhatunk játékokat, képszerkesztőket, az egészséges- és sportos életmódot elősegítő alkalmazásokat. Számtalan olyan alkalmazás is létezik, amik a tanulást segítik. Ezek közül szeretnék bemutatni párat, amit hasznosnak tartok.

14031043893_1049740fc8_h-796x417.jpg

Idegennyelv tanulása sokszor nehéz és unalmas, ezért olyan alkalmazásokat kerestem, amik a német nyelv tanulását segítik.

Szókincsfejlesztés

 

47314606_330123587826479_1076157829003345920_n.png

+ Kategóriánként sajátíttatja el a szavakat

+ Egyszerre szemléltet képpel, írással és kimondja a szavakat

+ Ideális minimálisan olvasni tudó gyerekeknek is

+ A két játéktípus kiegészítik egymást egyik esetben szám alapján kell kiválasztani az írást, másik esetben hallás után kell a számot

- Az egész német nyelvű, ezért aki nem tud alapszinten németül, nem biztos, hogy megfelelően tud tájékozódni

- Nincs sok témakör, hamar el lehet sajátítani a szavakat, így inkább gyerekeknek ajánlanám

 

47372421_987199658138239_2336191888077357056_n.png

+ Rengeteg kategória van, amiket összepárosítva más-más szavakat sajátíthatunk el

+ Kiválaszthatjuk az elsajátítás módszereit (szótanulás, hallgasd és írd, keresd a képet, szó választása képhez, hallgatás után választás, szópárosítás)

+ Képekkel szemléltet, ami segít a könnyebb megjegyzésben

- Csak a kezdő szintet lehet elsajátítani ingyenesen

47357327_293553241274630_2923781592134451200_n.png

+ kimondja a szavakat

+ képekkel szemléltet

+ ha rosszat választunk ki, akkor is van lehetőség a javításra

- csak angol nyelvtudással lehet használni

- két szint van az ingyenes verzióban, amit hamar meg lehet csinálni

 

47319845_268813950447903_7197848636674277376_n.png

+ Egész kifejezéseket is tanít

+ Férfi és nő is kimondja a szavakat

+ Kategóriánként lehet tanulni

+ Magyarul mutatja a szavakat és rákattintva jön elő a német fordítás

+ Sok kategória van

+ Bejelölhetjük a kedvenc szavainkat, kifejezéseinket, így nem csak kategória szerint tanulhatunk

- Nincs teszt, amivel ellenőrizni tudjuk a tudásunkat

- Angol a beállítások menüje

 

47395465_1361505720659284_6975752647982710784_n.png

+ Nagyon sok szó elsajátítható

+ Mutatja a szavak paradigmáit

+ Hozzá lehet adni jegyzeteket

+ Egyből mutatja a jó választ

+ Váltogatni lehet a nézetekben, hogy az összes szót mutassa, csak azokat, amiket már elsajátítottam, vagy csak azokat, amiket még nem

+ Gyakorolni is lehet

- Angol fordítás van csak, ezért elég biztos angol tudás kell ahhoz, hogy használható legyen az alkalmazás

Nyelvtani szabályok

 

47197935_780202892315874_1693134309185028096_n.png

+ Nagyon részletesen írja le a nyelvtani szabályokat

+ Szinte minden nyelvtani anyagrész megtalálható

+ Szintek szerint van csoportosítva, ezért kezdőként és haladóként is használható

- Nincs gyakorlat

- Nem sok szemléltetés van

- Minden csak magyarul van leírva

 

 

Tesztek

 

47303034_197023831233972_7329753722353876992_n.png

+ Szintek szerint tesztek

+ Nagyon sok teszt van szintenként

+ A végén mutatja a megoldásokat

- Csak alapszintű némettudással használható

47321030_1472970729513291_28885119649447936_n.png

+ Hasonló, mint a grammatik alkalmazás, csak a prepozíciókat gyakoroltatja

+ Segít a prepozícók elsajátításában

+ Több feladattípus van

- Csak B1-es szintű

 

Plusz alkalmazások

 

47347920_370503280366695_3603608154119602176_n.png

+ Történeteket lehet olvasni németül

+ Be lehet állítani a szintet

+ Ha kell, felolvassa a szöveget

+ Mutatja az angol fordítást is

+ Ki lehet választani a történet kategóriáját (utazás, kultúra, gyerekmese, népszerű történetek)

+ Nyelvek között is lehet válogatni

- Nincsen magyar nyelv, ezért itt is kell egy minimális angol, vagy német tudás az alkalmazásához

 

47429171_353986668497656_3242134382114242560_n.png

+ Nagyon sokrétű alkalmazás

+ Kimondja a szavakat

+ Napi teszteket küld, amivel pontokat lehet gyűjteni

+ Van párbeszédes része, melyben a szóbeli kommunikációt is tudjuk gyakorolni

+ Sok kategória van

+ Az elején be kell állítani a szinteket, ez alapján ad szavakat

- Fizetés nélkül alig lehet az alkalmazásból használni valamit

 

Ezek az alkalmazások segítik, de nem helyettesítik a tanulást. Nem teljeskörű a bemutatás, biztosan vannak más alkalmazások, amik hasonlóan, vagy akár hatékonyabban alkalmazhatóak, mint az imént felsoroltak. Fontos, hogy az általunk jónak és kevésbé jónak ítélt alkalmazásokról is beszéljünk, segítsük ezzel egymás munkáját, mert ezen alkalmazások által mi valóban közvetítő szerepet tudunk játszani a tantárgy és a diákok között.

learnign-is-fun.jpg

Közösségi oldalak az oktatásban

Az interneten fellelhető oldalak népszerűsége nagyon gyorsan változik. Egy egyik pillanatban még népszerű oldal hamar el tudja veszíteni presztizsét és egy addig ismeretlen felület egyik napról a másikra népszerűvé válik. A régebbi  közösségi oldalak neveit (myvip, iwiw...) ma már nem sokan ismerik használóként, névről is egyre kevesebben. A mai oldalak tömkelegéből is csak kevés jut el egy-egy emberhez.

social_media_danger.jpg

Ha a közösségi felületekről beszélünk, akkor elsőként a facebook jut eszünkbe. A facebookot ismerik és használják a legtöbben, ez jut el a legszélesebb korosztályhoz. A Pew Research kutatása szerint ugyan a youtube, az instagram és a snapchat is népszerűbb már a fiatalok körében a facebooknál, én mégis ezt az oldalt szeretném megvizsgálni tanári szemmel.

konnyebben-tudunk-majd-embereket-megjelolni-facebook-bejegyz_m4se.jpg

A facebook elsődleges feladata, hogy fenntartsa az ismeretségeinket, könnyebb kommunikációt biztosítson, gyorsan meg tudjunk általa osztani tartalmakat: képeket cikkeket, gondolatokat. Sok előnye és hátránya van a facebookhasználatnak. De úgy gondolom, hogy érdemes alkalmazni az oktatásban.

  1. Ha alkalmazzuk, azzal izgalmasabbá tesszük a tanulást, a megoldandó feladatot a diákoknak.
  2. A facebookon való posztolás (egy költő nevében, osztályoldalon...) lehetővé teszi, hogy a diák által elkészített (és a tanár által ellenőrzött) munka minél több emberhez eljusson.
  3. A posztolások lehetőséget adnak vélemények kifejtésére. Ezek által sokat tanulhatnak a diákok. A pozitív megerősítésen túl megtanulják elfogadni és helyesen értékelni a kritikákat, megtanulják megvédeni az álláspontjukat, vagy átgondolják a saját véleményüket.

Mindegyikhez elengedhetetlen a tanár segítsége, koordinálása.

kozossegi-oldalak-rongaljak-kapcsolatainkat.jpg

Csoportok a facebookon

 

Én a csoportokban látom a facebook egyik legjobban kihasználható lehetőségét. Már az én középiskolai osztályomnak is volt közös facebook csoportja, (igaz, csak diákok voltunk benne) ami leegyszerűsítette a kommunikációt, az információk áramlását az osztályon belül.

A közösségi oldalak egyik funkciója, hogy gyorsan osszunk meg tartalmakat minél több emberrel. Tanárként fontos szempont, hogy minél időigényesebben minél több emberhez eljuttassunk tananyagot, az osztályról készült videókat, képeket. Ha az osztály számára készítünk facebook csoportot, akkor nem kell attól tartanunk, hogy a hiányzó diákok lemaradnak a házi feladatról, a tananyagról.

Ez veszélyes lehet azonban, ha arra gondolunk, hogy mi is milyen könnyen elkalandozunk az elénk kerülő facebook bejegyzések között. Úgy gondolom, hogy nagyon jó, ha az osztálynak van facebook csoportja, de ezt meg kell hagyni a gyors kommunikációra, képcserére, könnyedebb feladatok elkészítésére (pl.: farsangi műsor, gyereknap...), a komolyabb feladatokat pedig egy másik felületen célszerűbb kezelni, ahol nem olyan erős az elkalandozás veszélye. (Erre egy jó példa a google osztályterem, amiről már találhattok egy bejegyzést a blogomon. https://nyomothagyoktanarleszek.blog.hu/2018/10/30/google_227 )

 

Tanárként izgalmasak lehetnek még a szaktárgyi facebook csoportok. Ezekben könnyen tudunk tanácsokat kérni, véleményeket cserélni, tapasztalatokat megosztani, vicces történeteket mesélni. Akár egy adott iskolán belül is létrehozhatunk csoportokat, ahol egy adott szak tanárai értekezhetnek, vagy csatlakozhatunk országos, megyei csoportokhoz is.

letoltes.jpg

Osztályoldal

 

Jó lehetőség lehet még a facebookon osztályoldal létrehozása. Ezt hasonlóan képzelem el, mint egy osztályblogot. Tulajdonképpen a facebookoldal és a blog nem is zárja ki egymást. Az oldal lehetőséget biztosít, hogy az intézményben tanítók, a szülők, vagy azok a diákok, akik az adott intézményben szeretnének tanulni, nagyobb bepillantást kapjanak egy osztály életébe, a tanulók elért eredményeire. (Fontosnak tartom itt is a tanári koordinálást.)

Számtalan kiaknázatlan lehetőségünk van tanárként a közösségi oldalak használatára, amelyek könnyedebbé teszik a tanulást és a tanítást. Csak rajtunk múlik, hogy mennyire kreatívan és könnyedén illesztjük be az oktatásba.

shutterstock_134112389.png

Google

0_w_3koj9hfcrfhr6l.jpg

(Forrás)

Ha a google szót halljuk, elsősorban az internetes kereső jut eszünkbe, esetleg a google fiókunk, amelyben a gmailen keresztül az e-maileket fogadjuk, vagy a fotó alkalmazás, amelybe felmenthetőek az elkészített képeink, ezzel megszabadítva a telefonunkat, számítógépünket pár elfoglalt megabájttól. Népszerű még a google drive alkalmazás, amiben dokumentumokat tárolhatunk és oszthatunk meg egymással, esetleg közösen szerkeszthetünk.A googlenek azonban olyan alkalmazásai is vannak, amik kevésbé ismertek, ezért kevesebben használják őket.

google-apps.jpg

Pár héttel ezelőtt találkoztam az úgynevezett google osztályteremmel. A google osztályterem, vagy tanterem (angolul google classroom) kifejezetten oktatási célra létrehozott felület, amely megkönnyíti a tanár és a diákok kommunikációját. Az alkalmazáson keresztül lehetőség van a kommunikációra, értékes információk kitételére. Tanárként akár annyi csoportot hozhatunk létre, ahány osztályban tanítunk.

Az osztályterem egyik füle körülbelül úgy funkcionál, mint a facebook fal oktatási jelleggel. Posztolhatunk egy bejegyzést, vagy készíthetünk egy feladatot a diákoknak. (A falon a kiposztolt feladatoknál látszik, hogy hányan készítették el a feladatot és hányan nem.) Az oldalra tölthetünk fel fájlokat, oszthatunk meg linkeket, megadhatunk dátumokat, mondjuk egy munka elkészítésének határidejét. A határidő közeledtével kapunk emlékeztetőt a feladat beadására. Ajánlom mindenkinek, hogy ismerkedjen meg az alkalmazással. Ez a videó nagyon átfogóan bemutatja a google osztályterem működését. (Sajnos angol nyelvű. A könnyebb megértés érdekében kapcsolható hozzá felirat is.)

google-classroom.png

Azért írok erről az alkalmazásról, mert úgy gondolom, hogy használata nagyon sokban megkönnyítheti a tanár-diák kommunikációt. Előnye, hogy ebben a csoportban csak az adott évfolyamba járó diákok és a szaktanár van jelen, így belépve a csoportba csupán az adott tárgyhoz, vagy évfolyamhoz kapcsolódó információkat találjuk. A classroom használata során nem kell tömérdek elküldött levél között keresgélni, vajon elküldtük-e a megígért dokumentumokat, tudnivalókat az osztályoknak, csupán be kell lépnünk az alkalmazásba és egyből szembetűnik, hogy hol tartunk.

Úgy gondolom, hogy szaktanárként és osztályfőnökként is használni tudnám ezt a rendszert. Osztályfőnökként az órán elhangzott információkat rögzíteném a csoportban, ezáltal azok is hozzáférhetnének, akik testben, vagy lélekben nem voltak jelen az órán. Otthon a szülők a gyerekeken keresztül az általam megírt bejegyzéseket láthatnák, így elkerülhetőek a félreértések, elveszett információk. Szaktanárként a kiadott feladatokat írnám a csoportokba, szintén olyan megfontolásból, hogy akik nem voltak jelen, azok is értesüljenek az elkészítendő feladatokról, illetve a követelmények rögzítésével (dátum, elkészítendő oldalak száma, betűméret, források száma…) egyértelműsítenénk már a folyamat elején a kritériumokat és nem lenne lehetőségük a diákoknak a határidő kikerülésére.

Hátránya lehet, hogy használatához szükséges google fiókkal rendelkezni. Ha már egy diáknak nincs google fiókja, akkor nem alkalmazható az egész osztályban. Ezt úgy tudom kiküszöbölni, ha év elején a szülőértekezleten bemutatom a szülőknek az alkalmazást és megkérem őket, hogy (kisebbeknél) a saját google fiókjukon belül, vagy nagyobb diákok esetén egy külön fiókot hozzanak létre gyermeküknek. Az órai odafigyelésben is hátrányt jelenthet, ugyanis a diákok mondván, hogy úgyis bekerül a csoportba, nem figyelnek az órán.

Mindemellett úgy gondolom, hogy alkalmazása megér egy próbát. Csoportonként és tanáronként változik, hogy mennyire segíti vagy hátráltatja a tanulást.

android_nyaloka.jpg

(Forrás)

 

 

 

 

 

Az online tesztkészítés

Az online tesztek megkönnyítik a tanulók és a tanárok munkáját is. Egy online kérdéssor megfogalmazása során a kifejtős kérdésektől eltekintve, csupán a kérdések elkészítésekor kell megadnunk a helyes válaszokat és a teszt kitöltése után a rendszer automatikusan kiértékeli a megadott válaszok alapján a tanulók teljesítményét.

Én a redmenta nevű alkalmazással elkészítettem egy kérdéssort, amely a német vonzatos igék megtanulása utáni számonkéréskor használható. A nyelv tanítása során változó, hogy hányadik osztályban tanuljuk a vonzatos igéket, ezért konkrét évfolyamhoz nem tudom kötni az elkészített tesztet, csak a tananyaghoz.

Az elkészített kérdéssorban megtalálhatóak párosító, rövid válaszos, kifejtős, feleletválasztós feladatok is. Mindegyik feladványban német igékhez kell vonzatokat társítani.

A feladatlap kitöltésére nem adtam időlimitet, mert elsősorban gyakorlási céllal készítettem. Úgy is készíthetünk online kérdőívet, hogy a végén osztályzatot is adunk, ekkor beállíthatjuk, mennyi időt szánunk a kitöltésre, illetve meg tudjuk adni az értékeléskor figyelembe vett százalékokat.

Úgy gondolom, hogy érdemes kísérletezni az internetes számonkéréssel minden tantárgynál és a későbbiekben több módszert kell alkalmazni, ezáltal azoknak a tanulóknak is kedvezünk, akik a hagyományos számonkéréseket szeretik jobban és azoknak is, akiket a változatosság motivál.

 

redmenta_logo_fb.png

(Forrás)

 

Az IKT és az oktatás

Harmad éves magyar-német tanárszakos hallgató vagyok az ELTÉ-n. Amikor első éves voltam, többször is elhangzott az előadásokon, szemináriumokon, hogy nagyon sajátságos, különös helyzet a miénk. Már nem vagyunk középiskolás diákok, átléptünk egy képzeletbeli határvonalat, de még nem vagyunk tanárok, csak szépen lassan, ki-ki a saját tempójában halad a tanárság felé. Az egyik előadáson megkérdezték, ki érzi még magát diáknak, és ki az, aki már inkább tanári szerepben szemléli a felvázolt szituációt. Nem tudtam felrakni akkor a kezem. Nem éreztem magamat se tanárnak, se diáknak. Ha mélyen belegondolok, még most sem tudnám egyértelműen felemelni a kezeimet.

Az IKT és az iskola kapcsolatát sem tudom egyértelműen tanárként, vagy diákként szemlélni. A NAT-ban leírják, hogy mely készségek fejlesztését kell szem előtt tartani a digitális eszközök használata során. Szerintem a legfontosabb dolog a változatosság. Ha tanárként képes vagyok folyamatosan megújulni, ha kreatív vagyok és merek új dolgokat kipróbálni, akkor érdekes és emlékezetes órákat tudhatok magam után még akkor is, ha vissza-visszanyúlok a régebbi technikákhoz.

Szerencsés vagyok a szakpáromat illetően. A magyar és a német tanítása során sok esetben el tudom képzelni az IKT-s eszközök használatát. A ppt-s, prezis kiselőadások összeállításától elkezdve a projektmunkákon át az internetes kvízekig bármit be tudok vonni a tanításba. A német főnevek névelőit, a vonzatos igéket egyszerűbb és élvezetesebb játszva tanulni a quizlet alkalmazás segítségével, mint az ágyban fekve magolni. Sokkal jobban nyomon tudjuk követni egy projektmunka kialakulását, ha a diákok interneten keresztül, pl. a google alkalmazásain keresztül rakják össze a munkájukat. Jobban megmarad egy író, költő életrajza, ha a facebook profilját kell elkészíteniük a tanulóknak, mintha csak a könyvben olvasgatnák a diákok, vagy meghallgatnák a száraz tényeket az órákon. A diákok többsége élvezi, hogyha kreatívan kell hozzájárulni egy tanórához. Izgalmas feladat lehet majd, ha egy verset képekkel, mémekkel, gifekkel, kisfilmmel kell felismerhetővé tenniük.

Az interneten egyik legnagyobb pozitívuma és negatívuma is egyben, hogy bárki nagyon könnyen hozzá tud férni bármilyen tudáshoz. Az oktatásban a mi feladatunk, hogy megtanítsuk a diákjainknak, hogy mely internetes források számítanak hitelesnek és melyeket nem célszerű alkalmazni egy tudás megszerzéséhez. Erre szerintem a magyaróra a legalkalmasabb, mert a hiteles források ismeretét össze tudjuk vonni akár a könyvtárhasználat, akár a hivatkozások megtanításával. A középiskola végére a diákoknak meg kell tanulniuk kezelni a számítógépes dokumentumkészítő programokat. Ezt a tudást azzal tudjuk elősegíteni, ha nem csak kézzel, hanem számítógépen keresztül is, vagy csak elektronikus formában kell beadniuk egy fogalmazást, vagy egy házi dolgozatot.

A mai diákok nagyon gyorsan megtanulnak kezelni egy-egy alkalmazást, pillanatok alatt összevágnak egy filmet, elkészítenek egy grafikát. Ez által van egy közös nyelvünk, még ha nekünk nehezebb is megtanulni, alkalmazni. Éljünk ezzel a lehetőséggel.

10_27_1.jpg

(https://tizperciskola.blog.hu/2015/10/27/korszeru-e_digitalis_tudasunk)

Tankocka

learningapps.jpg

(Forrás: http://www.superbelfrzy.edu.pl/pomyslodajnia/funpack-czyli-wszystko-w-jednym/)

Német tanulása során az egyik legunalmasabb dolog a szavak és a hozzá tartozó vonzatok megtanulása. Nyelvtanulánál azonban fontos a minél nagyobb szókincs és a szavak megfelelő használata, ezért az általam a learningapps.org weboldalon elkészített tankockák a német vonzatos igékből készültek. Az elkészített feladatokből egy mátrix tankockát készítettem, így egy helyen megtalálható az összes feladvány. Remélem, hogy a feladatok megoldása során, játszva könnyebben megmaradnak és beépülnek a nyelvhasználatba az igék és a hozzájuk tartozó vonzatok.

https://learningapps.org/display?v=pes8nvk8a18

(A tankockákról bővebb információ ezen az oldalon található.)

A Webquest

webquest.png

(Forrás: https://zubaydahzubay.wordpress.com/2016/07/02/a-webquest-activity-teaching-integrated-language-skills/)

 

A tanulás és tanítás felfogása az évszázadok alatt nagyon sokat fejlődött. A tanítás központú modellt egyre jobban kezdi felváltani a tanulás központú oktatás. Ma már úgy gondoljuk, minél nagyobb szerepe van a diáknak az ismeret feltárásában, elsajátításában, annál eredményesebb lesz tanulási folyamata. Az egyik tanuló központú módszer a kutatás alapú tanulás, amiben a tanuló aktív részese a tanulási folyamatnak és nem csak passzív befogadója. Számos lehetőség van a kutatás alapú tanulásra és már az internet több alkalmazása is segítségünkre van abban, hogy minél nagyobb és maradandóbb élményt nyújtson a kutatás a diákoknak. A webquest alkalmazások lehetőséget adnak a tanároknak arra, hogy ellenőrizhető, szabad, mégis irányított feladatot adjanak a diákoknak.  A feladat során a tanulók előzetesen meghatározott feladatok és értékelési szempontok alapján egyedül, vagy csoportosan keresnek internetes forrásokban.

Egy csoporttársammal (https://hajduorsolya.blogspot.com/) elkészítettünk egy webquest feladatot, amiben a diákok Ady Endrével ismerkedhetnek meg. A feladat során személyleírása és Ignotusnak küldött levele alapján kell rájönniük a költő kilétére.  A „nyomozás” után a már megjelent verseskötethez kapcsolódva Ignotus nevében kell levelet írniuk Ady Endrének.

A magyar tanítás során nagyon sok esetben használható ez az alkalmazás. Segít a kritikai gondolkodás, a kreativitás fejlesztésében. Hozzájárul ahhoz, hogy közelebb hozzon egy régebben élt költőt, írót a gyerekekhez azáltal, hogy egy megadott szituációba képzelik magukat. Egy nyelvtani probléma feldolgozásánál, nyelvemlékek különbségeinek megfigyelésénél, ezen különbségek megfogalmazásánál, vélemények tanulmányozásánál, archaikus szövegek értelmezésénél használnám. Egy-egy népdal szövegeiben megjelenő szimbólumok kikutatásának feladatát is izgalmasnak találom. Első feladatként a diákok megkereshetnék egy népdalban a kettős értelmű szavakat, a szimbólumokat. Ezután összefoglalhatnák röviden, tömören a népdal jelentésének két változatát, az elsődleges és a másodlagos jelentését, majd mai magyar nyelven, mindenféle szimbólum nélküli szöveget írhatnának hozzá.

A feladatok elkészítése során figyelni kell rá, hogy motiváló feladatokat adjunk a tanulóknak, amelyben egy probléma elé állítjuk őket és amiket önállóan is meg tudnak oldani, de természetesen a folyamatos támogatást biztosítjuk.

Mi úgy gondoltuk, hogy csak pozitív értékelést adunk a feladatok elvégzése után. Arra figyeltünk, hogy mindkét feladat megoldását el kelljen végezni ahhoz, hogy valaki 5-öst tudjon szerezni.

Az általunk elkészített webquestet itt lehet megtekinteni:

https://sites.google.com/view/rejtelyesfelado/?fbclid=IwAR0byWph8WWP3WqxlM-VYCom3SCNYHieS-9UxF8zeUWtrnBAgCuEtndZAHA